ÁLLATOK,TERMÉSZET

Galambok

A galambfélék (Columbidae), vagy közismert nevükön galambok, a madarak osztályának galambalakúak (Columbiformes) rendjébe tartozó család. 42 nem és 313 faj tartozik a családba.

Többnyire tipikusan búgó hangúak, termetük a rigótól a lúdnagyságig terjed. Erdőben, részben sziklás vagy a szárazföldi területen élő, ügyesen repülő madarak. A galambalakúak monogám módon élnek, a hímek ugyanúgy költenek, mint a nőstények. Egy-két fiókájuk fészeklakó, a szülők túrószerű begytejjel táplálják őket.

A párban élő galambfajok szokásos neve a magyar nyelvterületen a gerle (gerlepár, gerlicepár). A vadgerlét (Streptopelia turtur) és a balkáni gerlét (Streptopelia decaocto) vadgalambnak is nevezik.

A tipikus galambok (a galambformák alcsaládjának fajai) elsősorban magevők, a magokat a talajról szedegetik fel és azokat erős zúzájuk őrli meg. Egyes évszakokban fogyaszthatnak zöld leveleket, rügyeket, virágokat és kevés gyümölcsöt is. Táplálkozásuknál fogva több faj komoly mezőgazdasági kártevővé válhat, mind az érő termés fogyasztásával, mind az elvetett mag kiszedegetésével. A gyümölcsgalambok szinte kizárólag erdei gyümölcsök húsos részeivel táplálkoznak.

A leggyakoribb képviselőjük a házigalamb (Columba livia domestica), a szirti galamb (Columba livia) háziasított alfaja. E madarak sokfelé visszavadultak és a Föld szinte minden nagyobb településén megtalálhatóak, olykor több ezres nagyságrendben is. Szabadon költenek és fokozatosan visszaütnek a szirti galamb külsejére. Gyakran kellemetlenné válnak, mert a házak falait bepiszkítják ürülékükkel, kicsipegetik a kötőanyagot a háztetők kúpcserepei közül. Ennél fontosabb azonban, hogy terjesztenek bizonyos fertőző betegségeket, így az ornitózist, a papagájkórhoz hasonló betegséget. Ezért hadat is üzennek a galamboknak, de ennek még sehol nem volt tartós eredménye.

A galambféléken kívül néha „galambnak” neveznek még két kihalt röpképtelen madárfajt, a Mauritius-szigeti dodót („dodógalamb”) és a Rodrigues-szigeti galambot vagy remetegalambot is, ezeket azonban rendszertanilag a galambalakúak rendének külön családjába, a dodófélék (Raphidae) közé sorolják.

A magyar galamb szó az azonos jelentésű latin columba szó északolasz dialektális golomba alakjából származik délszláv közvetítéssel.^[1] A latin szó él családnévként Kolumbusz nevében (latin Christophorus Columbus, azaz „Galamb Kristóf”), a nagy felfedező nevén keresztül pedig a dél-amerikai ország, Kolumbia nevében, de ez a jelentése például a tévésorozatból ismert Columbo felügyelő nevének is. A magyar galamb szó is több település nevében szerepel, mint Galambok (Magyarország), Galambos (Kárpátalja), Galambod és Nagygalambfalva (Erdély) és Galambóc (Szerbia).

A gerle szó régi alakja gerlice volt (népies alakváltozatai: gilice, gilica), amely szintén a délszláv nyelvekből származik. (A gerle neve szerbül, horvátul, szlovénul egyaránt grlica.)^[1]

Elterjedésük

A galambfélék családja szinte az egész Földön elterjedt. Az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen megtalálhatók. Legtöbb helyen két vagy több fajuk is él egyszerre, de az északi sarkkörön csak az elvadult házigalamb és a balkáni gerle hatol túl. Mindenfelé megtalálhatóak a trópusi és a mérsékelt övi részeken, bár a Szahara nagy részén és az Arab-sivatagban csak mint átvonulók fordulnak elő. Sok fajuk a part menti szigeteken és az óceáni szigetcsoportokon is megtelepedett. Olyan, a kontinensektől távol eső szigeteken és szigetcsoportokon is élnek galambfajok, mint Madeira, a Hawaii szigetek vagy a Francia Polinéziához tartozó Marqueses-szigetek. A legdélebbi olyan hely, ahol természetes módon előfordulnak, Új-Zéland.

A galambok szinte minden szárazföldi élőhelyen megtalálhatóak a trópusoktól a mérsékelt övi erdőkig, a sztyeppékig és félsivatagokig, a tüskés bozótosokig, a tenger szintjétől egészen a hóhatárig a Himalájában. Legtöbbjük magevő, ezért rendszeresen inniuk kell. Ebből következően ritkán távolodnak el messzire a vízforrásoktól. A legtöbb faj fákon él, főként a lombkoronában, de talaj- és sziklalakó is akad köztük.

A fajok többsége állandó madár, de emellett jó repülő. Néhány faj viszont hosszú távú vonuló. Egyesek, főleg a száraz térségekben élők - mint az álarcos gerle (Oena capenis) Afrikában és több ausztrál faj - kizárólag nomád életmódot folytatnak. Vannak évszakos vonulók is, mint az európai vadgerle (Streptopelia turtur), amely a Szaharától délre húzódó Száhel-övezetben tölti a telet. Hozzá hasonlóan Észak-Amerikában a sirató gerle (Zenaida macroura) vonul fészkelőhelyéről télire Mexikóba.^[2]

Rendszerezés 

Házigalambok, egy begyesgalamb és egy keringő galamb

Óriás-gyümölcsgalamb (Hemiphaga novaeseelandiae) a legdélebbre élő faj

Kontyos galamb (Ocyphaps lophotes), egy felálló bóbitájú faj

Vörhenyes bronzgalamb (Phaps elegans)

Vonga-galamb (Leucosarcia melanoleuca)

Rózsásfejű gyümölcsgalamb (Ptilinopus porphyrea), a színes tollazatú, gyümölcsökkel táplálkozó galambfajok egyike

Vörösmellű koronásgalamb (Goura scheepmakeri)

A galambféléket hagyományosan öt alcsaládra bontják. Az első alcsaládba a galambformák (Columbinae) közé tartozó fajok elsősorban magevők és szinte az egész Földön élnek képviselőik, bár Óceánia szigetvilágában viszonylag kevés fajuk él.

A második alcsaládot képező gyümölcsgalambformák (Treroninae) Afrika trópusi részén, Ázsia déli és délkeleti felén, Ausztrália északi területein élnek és sok fajuk az óceániai szigetvilágban fordul elő.

A fácángalamb egymaga alkotja a fácángalambformák (Otidiphabinae) alcsaládját. Besorolása sokáig vitatott volt, és ma sem teljesen egyértelmű. Korábban vagy a galambformák közé, vagy a koronásgalambokkal közös alcsaládba sorolták. Ma a legtöbb kutató elismeri, hogy elég távol áll a koronásgalamboktól ahhoz, hogy egymaga alkosson egy alcsaládot.

A koronásgalamb-formák (Gourinae) alcsaládjának képviselői, mint a fácángalamb is, Új-Guinea szigetén endemikusak.

A fogasgalambformák (Didunculinae) alcsaládját a Szamoa szigeteken előforduló sajátságos fogasgalamb alkotja egymagában.

A hagyományos besorolással szemben egyes rendszerek több alcsaládot ismernek el, elsősorban a galambformák alcsaládját bontva több, kisebb részre.^[3]

Nemek és fajok 

Bővebben: Galambfajok listája

A család az alábbi 5 alcsaládot és 42 nemet foglalja magában (taxonómiai sorrendben).

Galambformák

A galambformák (Columbinae) alcsaládjába 29 nem és 186 faj tartozik. A nemek a következők:

• Columba (Linnaeus, 1758) – 36 faj, az óvilági galambok, ide tartozik a közismert házigalamb, valamint kék galamb és az örvös galamb^[4]
• Patagioenas (Reichenbach, 1852) - 17 faj, közép- és dél-amerikai galambok ^[4]
• Zenaida (Bonaparte, 1838) – 7 faj, amerikai gerlék
• Ectopistes (Swainson, 1827) – 1 faj, a kihalt észak-amerikai vándorgalamb
• Starnoenas (Bonaparte, 1838) – 1 faj, a kubai fogolygalamb
• Caloenas (Gray, 1840) – 1 faj, az indonéziai sörényes galamb
• Streptopelia (Bonaparte, 1855) – 18 faj, az óvilági gerlék, köztük a balkáni gerle és a vadgerle ^[4]
• Columbina (Spix, 1825) – 9 faj, apró termetű közép- és dél-amerikai galambok
• Turacoena (Bonaparte, 1854) – 2 faj, indonéziai galambok
• Macropygia (Swainson, 1837) – 9 faj, a délkelet-ázsiai, óceániai kakukkgalambok egy része
• Reinwardtoena (Bonaparte, 1854) – 3 faj, a kakukkgalambok másik része
• Oena (Swainson, 1837) – 1 faj, az afrikai álarcos gerle
• Turtur (Boddaert, 1783) – 5 faj, az afrikai erdeigerlék
• Chalcophaps (Gould, 1843) – 2 faj, indonéziai galambok
• Henicophaps (Gray, 1862) – 2 faj, az óceániai bronzgalambok
• Petrophassa (Gould, 1841) – 2 faj, az ausztráliai „tükrös galambok”
• Phaps (Selby, 1835) – 3 faj, ausztráliai galambok
• Ocyphaps (Gray, 1842 – 1 faj, az ausztráliai kontyos galamb
• Geophaps (Gray, 1842) – 3 faj, ausztráliai galambok
• Geopelia (Swainson, 1837) – 5 faj, délkelet-ázsiai, óceániai galambok
• Leucosarcia (Gould, 1843) – 1 faj, az ausztráliai Vonga-galamb
• Claravis (Oberholser, 1899) – 3 faj, közép- és dél-amerikai galambok
• Metriopelia (Bonaparte, 1855) – 4 faj, dél-amerikai galambok
• Leptotila (Swainson, 1837) – 11 faj, a közép- és dél-amerikai pufókgerlék
• Geotrygon (Gosse, 1847) – 17 faj, a közép- és dél-amerikai földigalambok
• Uropelia (Bonaparte, 1855) – 1 faj, a dél-amerikai Campos-galambocska
• Gallicolumba (Heck, 1849) – 20 faj, a délkelet-ázsiai és óceániai csillagosgalambok
• Trugon (Gray, 1849) – 1 faj, a délkelet-ázsiai és óceániai földi galamb
• Microgoura (Rothschild, 1904) – 1 faj, a kihalt Salamon-szigeteki koronásgalamb

Gyümölcsgalambformák

A gyümölcsgalambformák (Treroninae) alcsaládjába 10 nem és 122 faj tartozik. Nemeik a következők:

• Phapitreron (Bonaparte, 1854) – 3 faj
• Treron (Vieillot, 1816) – 23 faj, a zöldgalambok
• Ptilinopus (Swainson, 1825) – 50 faj
• Drepanoptila (Bonaparte, 1855) – 1 faj
• Alectroenas (Gray, 1840) – 4 faj
• Ducula (Hodgson, 183Z) – 35 faj, a császárgalambok
• Hemiphaga (Bonaparte, 1854) – 1 faj, az óriás gyümölcsgalamb
• Lopholaimus (Gould, 1841) – 1 faj, a kontyos gyümölcsgalamb
• Cryptophaps (Salvadori, 1893) – 1 faj, a foltoshasú gyümölcsgalamb
• Gymnophaps (Salvadori, 1874) – 3 faj

Fácángalambformák

A fácángalambformák (Otidiphabinae) alcsaládjába 1 nem és 1 faj tartozik.

• Otidiphaps (Gould, 1870) – 1 faj, a fácángalamb

Koronásgalamb-formák

A koronásgalamb-formák (Gourinae) alcsaládjába 1 nem és 3 faj tartozik.

• Goura (Stephens, 1819) – 3 faj, a koronásgalambok

Fogasgalambformák

A fogasgalambformák (Didunculinae) alcsaládba 1 nem és 1 faj tartozik.

• Didunculus (Peale, 1848) – 1 faj, a fogasgalamb

Megjelenésük 

A galambok többnyire zömök, erőteljes felépítésű madarak, a legtöbb faj közepes testméretű. Mérettartományuk a kis termetű törpegerléktől, melyek alig nagyobbak a verébnél, egészen a koronás galambokig terjed, melyek súlya a 2 kilogrammot is meghaladhatja.

A legtöbb fajnál a két ivar hasonló, bár a tojók valamivel tompább színűek. Kevés fajnál azonban kifejezett ivari dimorfizmus figyelhető meg. Ilyen például az Afrikában és Madagaszkáron élő álarcos gerle, melynek hímjének fekete maszkja van, ami hiányzik a tojón.

A galambok tipikus színei a szürke (ennek egyik árnyalatát róluk nevezték el galambszürkének) és a barna. Ezen kívül sok fajnál találunk fekete, fehér vagy írizáló foltokat a nyakon, a szárnyon vagy a farkon. Egyes fajoknak bóbitája is van, mint például az Ausztráliában élő rőtbóbitás galambnak.

A gyümölcsgalambok tollazata sokkal színgazdagabb. Az Ázsiában és Afrikában elterjedt Treron (zöldgalamb) nem fajainak lágy, halványzöld a tollazata, néhol sárga vagy mályvaszínű díszítéssel. Az Indiai-óceán szigetekein élő Alectroenas-fajok főként kék színűek. Az Ázsia délkeleti részén és Óceánia szigetvilágában előforduló Ptilinopus és Ducula (császárgalamb) nemek fajai még ragyogóbb színűek. ^[2]

Életmódjuk 

Fürdőző gyöngyösnyakú gerlék (Streptopelia chinensis)

A tipikus galambok elsősorban magevők, a magokat a talajról szedegetik fel és azokat erős zúzájuk őrli meg. Egyes évszakokban fogyaszthatnak zöld leveleket, rügyeket, virágokat és kevés gyümölcsöt is. Táplálkozásuknál fogva több faj komoly mezőgazdasági kártevővé válhat, mind az érő termés fogyasztásával, mind az elvetett mag kiszedegetésével.

A gyümölcsgalambok szinte kizárólag erdei gyümölcsök húsos részeivel táplálkoznak.

Egyes fajok kisebb mennyiségben csigákat vagy más gerinctelen állatokat is fogyaszthatnak, főként a költési időszakban.

A magevő fajoknak rendszeresen inniuk kell. Más madarak többségétől eltérően a galambok nem kortyonként isznak, hanem csaknem az orrnyílásukig vízbe dugják a csőrüket és így szívják fel folyamatosan a vizet.

A galambok hangja fajonként rendkívül változatos. Búgnak, burukkolnak, turbékolnak, kacagnak. Egyes fajok füttyhöz hasonló vagy rekedt hangra is képesek, de igazán hangosan kiáltani egyik faj sem tud. Úg

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat